Mi is az a HUMAC, azaz az Hungaryan Mine Action Center?
Az ENSZ “Mértéktelen sérülést okozónak vagy megkülönböztetés nélkül hatónak tekinthető egyes hagyományos fegyverek alkalmazásának betiltásáról illetőleg korlátozásáról szóló” Genfben 1980. október 15 napján kelt egyezménye alapján az egyezmény az 1983. évi december hó 2. napján hatályba lépett. Ezt követően megszületett a 1984. évi 2. törvényerejű rendelet, melynek végrehajtásáért a honvédelemért felelős miniszter gondoskodik. A rendelet számos harcászati és haditechnikai területet szabályoz, többek között annak 11. cikke előírja a Magas Szerződő Fél közötti „technikai együttműködés és segítségnyújtás” rendjét.
1984. évi 2. törvényerejű rendelet, 11. Cikk, „Technikai együttműködés és segítségnyújtás”
Minden Magas Szerződő Fél kötelezi magát, hogy a lehető legteljesebb mértékben elősegíti, és joga van a lehető legteljesebb mértékben részt venni a jelen jegyzőkönyv végrehajtásával kapcsolatos berendezések, anyagok, tudományos-technikai információk és az aknamentesítő eszközök cseréjében. A Magas Szerződő Felek különösképpen nem vetnek ki szükségtelen korlátozásokat az aknamentesítő eszközök és a kapcsolódó technológiai információk humanitárius céllal történő átadásával szemben.
Minden Magas Szerződő Fél kötelezi magát arra, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete Rendszerének keretei között létrehozott aknamentesítési adatbázis részére információt szolgáltat, különös tekintettel különféle aknamentesítő eszközökről és technológiákról szóló információkra, szakértői listákra, szakintézményekre vagy az aknamentesítéssel foglalkozó nemzeti koordinátorokra.
Minden Magas Szerződő Fél, amelyiknek módjában áll, aknamentesítés céljából az Egyesült Nemzetek Szervezete Rendszerében, vagy más nemzetközi területek vagy kétoldalú kapcsolatok keretében aknamentesítési célú segítséget nyújt, vagy anyagilag hozzájárul az Egyesült Nemzetek Szervezetének önkéntes aknamentesítési segélyalapjához.
A Magas Szerződő Felek aknamentesítési segítségre vonatkozó kéréseit megfelelő információkkal alátámasztva az Egyesült Nemzetek Szervezetének, más megfelelő szervezeteknek vagy más államoknak lehet benyújtani. Ezek a kérések az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárához nyújthatók be, aki továbbítja őket minden Magas Szerződő Fél, valamint a megfelelő nemzetközi szervezetek részére.
Amennyiben az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez kérés érkezik, az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára a rendelkezésére álló források keretei között megfelelő lépéseket tehet a helyzet értékelésére, és a kérelmező Magas Szerződő Féllel együttműködve meghatározza a segítségnyújtás megfelelő módját az aknamentesítésben vagy az Egyezmény érvényre juttatásában. A főtitkár szintén tájékoztathatja a Magas Szerződő Feleket bármely ilyen felmérésről, csakúgy mint a kívánatos segítség jellegéről és mértékéről.
A Magas Szerződő Felek ügyelve arra, hogy saját alkotmányukat és más jogi rendelkezéseket ne sértsenek, kötelezik magukat az együttműködésre és a technológia átadására, hogy elősegítsék a jelen jegyzőkönyvben rögzített megfelelő tiltások és korlátozások végrehajtását.
Minden Magas Szerződő Félnek joga van adott esetben, szükség és lehetőség esetén, technikai segítséget kérni és kapni egy másik Magas Szerződő Féltől a fegyverzetre vonatkozó technológián kívüli konkrét technológia vonatkozásában abból a célból, hogy rövidítsék a Technikai mellékletben rögzített bármelyik halasztó időszakot.”
Az együttműködés az információ megosztás és a kölcsönös segítség nyújtás elvének érvényesülése érdekében az ENSZ létre hozta a United Nation Mine Action Sevice elnevezésű szervezetét, melynek feladata az Egyesült Nemzetek Szervezete Rendszerének keretei között létrehozott akna- és más robbanószerkezet-mentesítési adatbázis, valamint a nemzetközi és nemzeti szakértői, illetve az akna- és más robbanószerkezet-mentesítéssel foglalkozó nemzeti koordinátorok listájának kezelése, az akna- és más robbanószerkezet mentesítő eszközökről és technológiákról (berendezések, anyagok, tudományos-technikai információk) szóló információ megosztása, a kétoldalú kapcsolatok keretében akna- és más robbanószerkezet-mentesítési célú segélyprogramok koordinálása és finanszírozása.
Az egyezmény kötelezi a Magas Szerződő Feleket, hogy nemzeti kereteken belül működtessenek nemzeti aknaközpontokat (MAC), melyek felelősek az UNMAC tevékenységét nemzeti szinten végezni. Magyarországon jelenleg nincs olyan szervezt, mely a fenti feladatokat ellátja annak ellenére, hogy azt egyrészt törvényi kötelem, más rész a hatalmas mennyiségű előtalált robbanószerkezet darabszáma indokolna. A környező országok már több évtizede rendelkeznek ilyen szervezetekkel (pl. Mine Action Centre of Republic of Serbia, Croatian Mine Action Centre, stb…), melyek elősorban sikeresen integrálódtak a nemzetközi rendszerbe, biztosították a nemzetek közötti technikai együttműködést és kölcsönös segítségnyújtást, ezáltal hatalmas nemzetközi szakmai tapasztalatra tettek szert, mellyel kimagasló érdemeket és elismerést szereztek hazájuk számára. Másodsorban számos mentesítési segélyprogramot koordináltak, mellyel az adott országban többletjövedelmet generáltak, továbbá professzionális keretrendszert teremtettek az akna- és más robbanószerkezet-mentesítési tevékenységnek, a folyamatos szalmai kontrollal magas szintre emelték a mentesítési tevékenységet, ezzel párhuzamosan radikálisan csökkentették aknák- és más robbanószerkezetek felrobbanásából adódó civil áldozatok számát.
A Hungaryan Mine Action Center, azaz a HUMAC ezt a tevékenységet kívánja maradéktalanul ellátni, így tisztelettel kérünk mindenkit, aki érintett a HUMAC létrehozásában, a szélesebb társadalmi támogatottság érdekében szíveskedjen szándékát jelezni!

